Ami a Mozgás Éjszakájából kimaradt: Ússzunk Rióig!

Ami a Mozgás Éjszakájából kimaradt: Ússzunk Rióig!

Az EVP-Egészségfejlesztési Iroda július 22-én pótolja a Mozgás Éjszakájából a Junior Úszó Európa-bajnokság hódmezővásárhelyi rendezése miatt kimaradt úszásprogramot: 17.00 óra és 20.00 óra között az Ússzunk Rióig! rendezvény keretében a vásárhelyiek közösen leúszhatják a Budapest-Rió 9990 kilométeres távját az olimpiai eszme előtt tisztelegve összesen 9990 másodperc (2 óra 46 perc) alatt. A rendezvény célja, hogy egyetlen sportág, így az úszás sem maradjon ki a mozgásprogramok népszerűsítéséből, és minél többen ússzanak ezen a délutánon.

Az eseményt a Török Sándor Strandfürdő kültéri medencéjében rendezik meg: a sportmedencét öt sávra osztják az olimpia öt karikájának megfelelően színezve, illetve azt szimbolizálva. Egy pályán egyszerre maximum öt ember lehet a medencében, az egyénenként teljesítendő résztávok nincsenek meghatározva és mindenki tetszőleges úszásnemben teljesítheti a vállalását. Az adott pályán úszó résztvevőket a pályabíró regisztrálja; pályánként a leúszott távot rögzítik, és a végén kiderül, hány métert úsztak.

evp3

A rendezvény megnyitója 17.00 órakor lesz, majd azt követően, 17.30 órától az úszásprogram közben a színpadon mozgásprogram bemutatókat tartanak. Belépéskor minden résztvevő karszalagot és ajándékpólót kap, emellett az EVP-Egészségfejlesztési Iroda egészségügyi szűrést tart: testsúly- és testmagasság-mérés; BMI- és testzsírszázalék-mérés; vérnyomás- és kézszorító erő-mérés az úszásban résztvevőknek.

A rendezvényre minden hódmezővásárhelyi és kistérségi lakos jelentkezését várják. Az egyéni jelentkezők mellett családok, baráti társaságok csoportos részvétele is lehetséges, a legkisebb táv is számít. Feltétel a vízbiztos úszástudás legalább egy úszásnemben.

Jelentkezés az EVP-Egészségfejlesztési Irodában a 62/532-368-as telefonszámon.