Bemutatkozott Vásárhelyen a Béres Hungarikum Program

Dr. Béres József is részt vett az Egészséges Vásárhely Program keretében megrendezett Városi Sport- és Egészségnapon. A Béres Egészség Hungarikum Program alapítója beszédében az egyéni és közösségi felelősség közötti egyensúly fontosságát hangsúlyozta a nemzeti egészségvédelem fejlesztésében.

A 2008. szeptember 13-án megrendezett Városi Sport- és Egészségnap díszvendége Dr. Béres József és az által életre hívott nemzeti egészségmegőrző és betegségmegelőző program, a Béres Egészség Hungarikum Program volt, melynek keretében a kiegyensúlyozott táplálkozásról, a szív- és érrendszeri betegségek és az elhízás kapcsolatáról, az iskolás gyermekek egészségvédelméről, valamint a stresszes életmódunk következményeiről hallhattak előadásokat az érdeklődők az uszoda aulájában felállított Egészségszínpadon.

Dr. Béres József az esemény díszvendégeként Dr. Lázár János polgármester és Dr. Kallai Árpád főigazgató után beszédet is mondott a Sport- és Egészségnap megnyitóján, melyben hangsúlyozta: nemcsak az egészséges élet lehetőségét kell megteremteni mindenki számára, de az is feladatunk, hogy tudatosítsuk társainkban, saját sorsunk jobbára a saját kezünkben van. Ám az egyén egészsége nem csupán a saját dolga, de a családja, a kisközösség és a nemzet ügye is.

A Béres Egészség Hungarikum Program azért jött létre, hogy Magyarország Európa egyik legegészségesebb nemzetévé váljon. Ma még sokszor ismételt statisztikák igazolják, hogy az egészségtelenség Hungarikum. Az egészség nemzeti érték is, és megőrzésével nemcsak tovább, hanem aktívabban, munkaképesebben, boldogabban, teljesebb családokban élhetünk és így az egészség lehet Hungarikum.

A programról további információ található a www.beh.hu oldalon.