Gyalog fedezték fel Vásárhely kincseit

Gyalog fedezték fel Vásárhely kincseit

Szombaton kora délután a mozgásra és a kultúrára vágyók igencsak kényeztetve érezhették magukat. A Kutak és templomok túra keretén megismerhették Vásárhely ártézi kútjait, illetve templomait. Nem mellesleg egy jó nagyot sétálhattak: közel 12 kilométeres volt a táv. (promenad.hu)

Az Egészséges Vásárhely Program Egészségfejlesztési Irodájának szervezésében került megrendezésre szombaton a városi gyalogtúra, amelyen sokan részt vettek. – A program célja az emberek mozgásra bírása, ösztönzése – mondta el Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az Egészséges Vásárhely Program igazgatója és az Egészségfejlesztési Projekt projektmenedzsere, aki hozzátette, hogy a kulturális felüdülés jó kiegészítője a sportolásnak.

A projekt keretében már számos hasonló kezdeményezést vittek véghez, és legalább 50 egészséges életmódra szoktató rendezvény várható idén. Ezek között szerepelni fognak gyalog- és kerékpáros túrák, előadások és egyéb sportos tevékenységek. A résztvevők egyúttal pontokat is gyűjtenek: 10 program részvétele után vehetnek részt az októberi sorsoláson.

Szombaton a mintegy 2-3 órás séta a városi strandfürdőtől indult, és 24 helyszínt kerestek fel Vári Beáta vezetésével, aki számos érdekes információt árult el a Vásárhelyi Vénuszról, a Tabáni Templomról, a Zsinagógáról, a görögkeleti templomról, vagy éppen Korsós lányról.

Égető Réka