Hatékonysági díjat nyert az EVP emlőszűrő programja

Hatékonysági díjat nyert az EVP emlőszűrő programja

Az egészségügyi kategória második helyét szerezte meg az EVP, illetve a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó a Werner von Siemens Hatékonysági Díján, melyet olyan intézmények, vállalatok, illetve kezdeményezések nyerhetnek el, amelyek újszerű, hatékonyságnövelő fejlesztésiekkel kiemelkedő eredményeket értek el a saját szakterületükön.

A díjra az emlőszűrő központ modernizálásával, illetve az EVP emlőszűrő programjával jelölték a kórházat, mivel tavaly decemberben nemcsak itt helyezték üzembe az ország első 3D-képalkotásra alkalmas mammográfiás készülékét, egy Siemens Mammomat Inspiration digitális mammográf berendezést, de a szűrésszervezés optimalizálása, valamint az szűrésen való részvétel népszerűsítése miatt másfélszeresére emelkedett a szűrésen résztvevők aránya, így az átszűrtségi arány immár tartósan meghaladja a 60 százalékot.

Az összesen mintegy 200 millió forintos beruházásra éppen azért volt szükség, mert a megnövekedett szűrési igényekhez fejleszteni kellett az infrastruktúrát is annak érdekében, hogy elérhető legyen az elvárható 70 százalékos szűrési arány.

A kórház szempontjából a digitális technológiára való áttérés további előnye, hogy az analóg képalkotáshoz szükséges film és hívóvegyszerek elhagyásával az intézmény évi 1,5-2 millió forintos kiadást takaríthat meg. A korszerűsítés révén felszabaduló munkaerőt a központ a Magyar Rákellenes Ligától 2008-ban átvett szűrőbuszon hasznosíthatta, ezzel tovább növelve a lakosság vizsgálatának hatékonyságát.

A Werner von Siemens Hatékonysági Díjat a Siemens azért hozta létre, hogy elismerje partnerei eredményeit a hatékonyságnövelés terén, legyen az üzleti vagy társadalmi eredmény. Céljuk, hogy a pályázaton keresztül hozzáférhetővé tegyék a legjobb fejlesztési példákat, a technológiai téren végrehajtott hatékonyságjavító lépéseket, valamint a Siemens technológia alkalmazásával az erőforrások racionális felhasználásának számszerűsíthető előnyeit.

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó               Központ Hódmezővásárhely-Makó intézményben megvalósult fejlesztés Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 „HURO/1101/189/2.4.1 (DIMS) Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon” projektje keretében valósult meg.