“Hozd a Formád Magyarország!”

Program a gyermekkori elhízás és túlsúly megelőzésére, csökkentésére.

Hódmezővásárhely Csongrád megyében elsőként csatlakozott a WHO Egészséges Városok Magyarországi Szövetségéhez 2009 márciusában. A Szövetség 2009-ben indítja el “HOZD A FORMÁD MAGYARORSZÁG!” című programját, melynek célja a gyermekkori elhízás elleni eredményes fellépés. A programra két hódmezővásárhelyi iskola, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola is sikerrel pályázott.

Az Egészséges Vásárhely Program (EVP) Hódmezővásárhely 10 éves stratégiai népegészségügyi programja, melynek célja az egészségmegőrzés, a népbetegségek megelőzése és az egészségben eltöltött életévek meghosszabbítása.

Hódmezővásárhely Csongrád megyében elsőként csatlakozott a WHO Egészséges Városok Magyarországi Szövetségéhez 2009 márciusában. A szövetségnek eddig 22 tagja volt: az újonnan csatlakozott Hódmezővásárhely egyrészről közép- és hosszú távú egészségpolitikai stratégiájának kidolgozásában felhasználhatja a résztvevő városok tapasztalatait, ami segítheti az EVP továbbfejlesztését; másrészről pedig megoszthatja az EVP-ben szerzett eddigi ismereteit más városokkal.
Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége a Novartis Hungária Kft. támogatásával 2009-ben indítja el “HOZD A FORMÁD MAGYARORSZÁG!” című programját, melynek célja a gyermekkori elhízás elleni küzdelem, a diákság aktivitására, valamint az iskolák és a családok közötti együttműködésre alapozva.

A “Hozd a formád Magyarország” programra két hódmezővásárhelyi iskola, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola is sikerrel pályázott. Az egyik kiemelt szív- és érrendszeri kockázati tényező, a túlsúly illetve elhízás elleni programjaikkal a sikeresen pályázó iskolák segítik az EVP gyermekeket támogató programjának és ezen belül a szív- és érrendszeri prevenciós programnak a megvalósítását.

Az együttműködés első szakaszának időtartama 2,5 év, amely magába foglal 4 iskolai félévet, valamint egy előkészítő félévet. Az első periódus fő feladata az együttműködésben résztvevő iskolák felkészítése a 2009 szeptemberében induló iskolai munkára.

A beérkezett pályázatok alapján 11 városból 15 iskola került kiválasztásra.

A “Hozd a Formád Magyarország!” program előkészítése 2008. év során kezdődött, majd 2009. februárjában az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége tagvárosai körében pályázati felhívást tett közzé, így biztosítva lehetőséget, hogy az általános és középiskolák a programba bekapcsolódhassanak. Összesen 11 város 22 intézménye pályázott, és végül 11 város 15 iskolája nyerte el a programban való részvétel lehetőségét.

A pályázatok értékelését az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége és a Novartis Hungária Kft. vezetőségéből, valamint külső szakértőkből álló bizottság végezte. A nyertes pályázatok kiválasztásakor döntő szempont volt, hogy az iskolák miként tervezik a diákok és a tantestület bevonását az egészségfejlesztési programok megtervezésébe, megszervezésébe és lebonyolításába, valamint hogy miként tervezik a diákok körében az egészségi állapot javításával kapcsolatos cselekvési kompetencia fejlesztését.

Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége a Novartis Hungária Kft. segítségével támogatást biztosít a programban résztvevő intézményeknek a gyermekkori elhízás, túlsúly elleni küzdelmet célzó 2 éves iskolai program lebonyolításához.

Az elhízás veszélyei

A túlsúly és az elhízás világszerte a 21. század egyik legnagyobb népegészségügyi kihívásaként jelenik meg. A túlsúlyosak és elhízottak száma az elmúlt harminc évben drasztikusan emelkedett az Európai Unióban, különösen a gyermekek körében. Becslések szerint az Európai Unióban az iskolás korú gyermekek 25-28%-a elhízott.
Egyre sürgetőbb feladat tehát, hogy fokozott figyelem forduljon a táplálkozással és testmozgással kapcsolatos komplex egészségnevelési feladatokra.

2006. júniusában Shape Up Europe elnevezéssel, az Európai Közösség Egészség és Fogyasztási Ügyekért Felelős Igazgatósága támogatásával nemzetközi együttműködés vette kezdetét. A projektben Európa 25 országából 26 város vett részt. A kezdeményezés a gyermekkori elhízás kockázatának csökkentése érdekében az oktatási intézményeken, mint egészségfejlesztési színtereken keresztül, a 4-18 éves fiatalokat célozta meg.
Magyarországról Pécs városa az Egészséges Városért Alapítvány – amely a WHO Egészséges Városok mozgalmának pécsi koordinációja mellett, az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége központja is – nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően csatlakozott a projekthez, így a különböző egészségnevelési és egészségfejlesztési tevékenységek Pécs három oktatási intézményében kerültek megvalósításra.

A hazai továbblépés lehetőségének megteremtését az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége vállalta fel, és tagvárosai közreműködésével elindította a “Hozd a Formád Magyarország!” programot. Ezáltal a nemzetközi projekt lezárását követően Magyarországon jött létre a Shape Up projektben résztvevő országok közül az egyetlen nemzeti színtű hálózat, amely önálló programként folytatja a korábban megszerzett tapasztalatok hasznosítását.

A “Hozd a Formád Magyarország!” program céljai

A “Hozd a Formád Magyarország!” program célja, hogy az iskola és a város közösségi viszonyait és fizikai körülményeit olyan irányba változtassa, hogy azok elősegítsék a gyermekkori elhízás kockázatainak csökkentését. Ennek érdekében a “Hozd a Formád Magyarország!” program a kompetencia alapú oktatás lehetőségeit kihasználva a cselekvési kompetencia kialakítására épít, amely révén a résztvevő diákok olyan kezdeményezések kitalálására és megvalósítására válhatnak képessé, amelyek segítségével az egészségre ható pozitív változásokat érhetnek el.
Alapvető módszerként az IVAC modell (Investigation=Felmérés, Vision=Tervezés, Action=Akció, Change=Változás) kerül alkalmazásra, amely előtérbe helyezi a választás és a kritikai elemzés képességeinek kialakítását. A program nem kizárólag az elhízásra koncentrál, hanem az ételek, a táplálkozás valamint a testmozgás pozitív és kritikai megközelítésére fókuszál.

A program idei lépései

Első lépésként az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége szakértői tréningeken és egyéb szakmai programokon ismertetik meg a résztvevőket a “Hozd a Formád Magyarország!” program céljaival, módszereivel.
Ezt követően az intézmények a megismert módszerek alkalmazásával felmérik az osztályok, tanulók egészségi állapotát és az azt befolyásoló tényezőket – az általános egészségi állapot, az életstílus, a társadalmi és környezeti meghatározók vizsgálatával.
A feltárt eredmények és kirajzolódott problémák alapján az intézmények összeállítják éves cselekvési tervüket, és meghatározzák azokat a prioritásokat, amelyekre hangsúlyos figyelmet fordítanak az egyes, egészséges életmódot támogató tevékenységeikkel.

A program keretében helyi támogató csoportot alakítanak az iskolák olyan szakértőkből (dietetikus, egészségfejlesztő, sportszakember, szociális szakemberek) és döntéshozókból (önkormányzati apparátus tagjai) akik tevékenyen hozzá tudnak járulni a környezeti tényezők megváltoztatásához.

A helyi aktivitások elindulását követően a szövetség szakértői folyamatos szakmai támogatást biztosítanak a hálózatos együttműködésben résztvevő intézmények számára, valamint megteremtik a lehetőséget az egymás közötti közvetlen kapcsolatfelvételre és együttműködések kialakítására.

Az együttműködésben résztvevő intézmények vállalják, hogy a projekt időtartama alatt minden tanév végén megszerveznek egy “Hozd a Formád Magyarország!” tematikus hetet. Erre a rendezvénysorozatra meghívják a városukból azokat az iskolákat, amelyekkel kapcsolatban állnak, azzal a céllal, hogy megismertessék a program által vállalt küldetést és a kitűzött célokat, valamint bemutassák az év során elért eredményeiket. Ezek a rendezvények egyben lehetőséget teremtenek a programhoz való csatlakozásra is.

Az iskolai programkoordinátorok és helyettes programkoordinátorok részére az első felkészítő tréning 2009. május 15-én került megszervezésre Budapesten az alábbi fő témákkal:

  • A gyermekkori elhízás, mint egészségkockázat – az egészségfejlesztés és egészségnevelés e területtel kapcsolatos lehetséges feladatai és nehézségei
  • A “Hozd a formád Magyarország!” program előzményei, céljai, struktúrája és módszerei
  • Közösségi részvétel meghatározása, a közösségi részvétel fokozásához alkalmazható megközelítések, módszerek, technikák megismerése