Kerékpárverseny és Geo Portya Selfie túra június 5-én

Kerékpárverseny és Geo Portya Selfie túra június 5-én

A Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub június 5-én vasárnap Geo Portya Selfie túrára és kerékpárversenyre várja az érdeklődőket.

Geo Portya Selfie

A Geo Portya Selfie keretében a szervezők Hódmezővásárhely területén lévő GPS-koordinátákat adnak meg, amikhez a résztvevőknek el kell jutniuk, és selfie-t kell készíteniük magukról úgy, hogy a koordinátákkal kijelölt épület vagy műtárgy látszódjon a háttérben. A GPS-koordinátákat aszerint osztják ki, hogy gyalogosan vagy kerékpárral indulnak-e útnak a résztvevők. A kijelölt pontokra négy órán belül kell eljutni.

A túrát egy okostelefonra letöltött, GPS-koordinátákat kezelni tudó térképalkalmazással lehet teljesíteni. A szervezők azokra is gondoltak, akiknek nincs okostelefonjuk: nekik könnyebben, térképpel megtalálható feladatokkal készülnek, így csupán egy Hódmezővásárhely várostérképre és egy képmegjelenítésre képes fényképezőgépre lesz szükségük a selfie elkészítéshez.

A portya végén összehasonlítják a selfie-ket és a szervezők által készített képeket, így kiderül, hogy valóban a meghatározott helyet találták-e meg a túrázók. A legjobb képekből egy album készül ,,Így látunk Hódmezővásárhely 2016.” címmel.

A szervezők 2015. június 5-én, vasárnap 9.00 és 13.00 óra között várják az érdeklődőket a Bessenyei Ferenc Művelődési Központnál.

A részvétel ingyenes.

Kerékpárverseny

Ugyanezen a napon kerül megrendezésre egy rövid cross country MTB-verseny 9.00 órától a Dr. Rapcsák András utca sétáló részén.

Nevezés: előnevezéssel (honlapon lévő előnevezés címszó alatti leírás szerint) vagy a helyszínen a kiírás szerinti nevezési időpontokban. Részletes leírás, nevezési lap letöltés: http://hungarianflyers.gportal.hu/

Rajtszám kiosztás a rendezvény napján. Az indulókat a díjkiosztásnál étellel várják.

Információk: Jakus Ákos (30/320-2449) versenybíró és szervező, Kruzslicz Imre (70/224-8195) szervező.

Versenyprogramok:

Hobbi nevezés: 9.00-9.40 óra között, nevezési díj: 2500 Ft/fő; rajtok: 10.00 (junior), 10.30 (ifjúsági és felnőtt), 10.30 (master).

Egyesületi nevezés (haladó): 9.00-10.00 óra között, nevezési díj: 2500 Ft/fő; rajtok: 10.30 (junior), 11.00 (ifjúsági és felnőtt), 11.00 (master).

Egyesületi csapat (4 órás) nevezés: 10.20-12.00 óra között, nevezési díj: 2500 Ft/fő; rajt 13.00 óra.

Részletes program