NIKE Futóklub mostantól Vásárhelyen is

A szeptember 13-án megrendezett Városi Sport- és Egészségnapon mutatkozott be – és egyben alakult is meg – a NIKE futóklub Vásárhelyen. A március közepén útjára indult akció az ország számos nagyvárosában biztosít ingyenes edzési lehetőséget Magyarország polgárainak, és így immáron a vásárhelyieknek is. A NIKE Futóklub Vásárhely mindenki előtt nyitva áll, profiktól egészen a mozogni vágyó kezdőkig, teljesen ingyenesen.

A nemzetközi tendenciáknak megfelelően Magyarországon is évről-évre növekszik a túlsúllyal élők száma, melynek fő oka az egészségtelen táplálkozás és a mozgáshiány. A NIKE sportszergyártó által indított kezdeményezés célja, hogy rendszeres mozgásra ösztönözzön. A futás pedig az a sport, amelyet kortól, nemtől és edzettségi szinttől függetlenül mindenki gyakorolhat. Egyéni sport, így csapattársak nélkül is űzhető, ráadásul egy jó cipőn kívül nem igényel különösebb felszerelést sem, és bárhol, bármikor végezhető.

A NIKE futóklub országosan március közepén indult útjára, és ingyenes edzési lehetőség biztosításával kívánja rendszeres mozgásra ösztönözni Magyarország lakosait. A programban részt vevő szakavatott trénerek – mint például Kropkó Péter 51-szeres Ironman – minden látogatónak személyre szabott edzéstervet állítanak össze. A programhoz gyakorló és sportolói múlttal nem rendelkező polgárok egyaránt csatlakozhatnak, akik rendszeresen visszatérhetnek a közösségbe.

A Nike Futóklub Vásárhely kezdeményezésről és a közösségéhez való csatlakozás további részleteiről a www.futocenter.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.