Sikerrel zárultak az egészségügyi lakossági fórumok Vásárhelyen

Az Egészséges Vásárhely Program (EVP) és az Erzsébet Kórház- Rendelőintézet (EKRI) közös szervezésében 2009 március-áprilisában 11 lakossági egészségügyi fórumot szerveztek, melyeken a résztvevők naprakész tájékoztatást kaptak az EVP eddigi eredményeiről és 2009-es terveiről, valamint a kórház egészségmegőrzésben és a betegségek kezelésében betöltött szerepéről. A fórumokon állandó vendég volt dr. Kallai Árpád, az Erzsébet kórház főigazgatója és dr. Csányi Péter, az EVP programigazgatója és több alkalommal részt vett dr. Havasi Katalin gyermekorvos, főorvos, az Önkormányzat egészségügyi tanácsnoka.

A lakossági fórumokra 2009. március 17. és április 29. között összesen 11 alkalommal került sor. A tájékoztatókon részt vett a városrész illetékes önkormányzati képviselője, a kórház főigazgatója, az EVP programigazgatója, egyes rendezvényeken az önkormányzat egészségügyi tanácsnoka, emellett a fórumokon a kórház-rendelőintézet egy-egy szakorvosa tájékoztatást nyújtott a közérdeklődésre számot tartó legfontosabb témákban. Így az érdeklődők tájékoztatást kaphattak egy-egy betegségcsoport veszélyeiről és azok gyógyításáról, megismerhették az Erzsébet Kórház- Rendelőintézet egy-egy osztályát illetve szakrendelését, valamint választ kaphattak az egészségügyi ellátórendszerrel és saját egészségükkel kapcsolatos kérdéseikre is.

Az interaktív egészségügyi lakossági fórumokon a résztvevők főként a vásárhelyi egészségügyi szolgáltatásokkal, az Erzsébet Kórház- Rendelőintézet munkájával és az EVP-vel kapcsolatosan fogalmazták meg kérdéseiket, melyekre az előadók részletes választ adtak.

Az érdeklődők az esetek jelentős részében saját egészségi állapotukkal vagy betegségükkel kapcsolatos kérdéseket tettek fel, melyekre meghívott szakorvosok válaszoltak. Emellett az Erzsébet kórház főigazgatója és munkatársai a fórumokon felmerülő speciális, személyre szabott ellátási és hozzáférési igényeket is megvizsgálták.

A fórum lakossági résztvevői számos alkalommal fogalmazták meg kifogásaikat azzal kapcsolatban, hogy a kormány egészségpolitikájának 2007-es kényszerű átalakításai következtében bizonyos ellátások (pl.: traumatológia, sürgősségi betegellátás) csak Szegeden elérhetőek, ami sérti az ellátásokhoz való egyenlő hozzáférés elvét. A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak az átalakítások után előállt állapotokról, valamint a megvalósult egészségügyi fejlesztésekről és a kórház-rendelőintézet betegellátás javítását célzó terveiről.

A lakosok a várólistákkal és várakozási idővel összefüggésben részletes tájékoztatást kaptak a beszűkült ellátási kapacitásokról, valamint az orvosok és szakdolgozók megromlott munkakörülményeiről, ugyanakkor az egészségügyi szakemberek az egynapos sebészeti osztály és a krónikus belgyógyászati osztály megnyitásával kapcsolatosan felvázolták a jövőbeni terveket és kitörési pontokat.

Mindezeken túl a fórumokon felvetődött a 65 éves kor fölötti szűrések, valamint a dohányzás megelőzésének kérdése is a fiatalok körében.

A fórumokon bemutatott egészségügyi témák kiválasztásában különösen nagy segítséget jelentett a nemrég elvégzett HÓDEF 2008 reprezentatív lakossági egészségfelmérés, amely pontos képet adott a hódmezővásárhelyiek egészségügyi állapotáról, valamint azokról a betegségcsoportokról, amelyek kiemelkedő veszélyforrást jelentenek a lakosságra. A programszervezők célja az volt, hogy mind az egészségfelméréssel, mind pedig a rendszeres lakossági konzultációkkal minél jobban megismerjék a helyiek egészségügyi igényeit, és mind az Egészséges Vásárhely Programot, mind a vásárhelyen működő egészségügyi ellátórendszert a lakossági igényekhez igazíthassák.

A 2009-es év mind az EVP, mind az EKRI számára számos kihívást, de egyben lehetőségeket is tartogat: az önkormányzat és a vásárhelyi Erzsébet kórház a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is igyekszik fenntartani a betegellátás színvonalát, valamint továbbra is kiemelt figyelmet fordít a lakossági kapcsolatok erősítésére, illetve az ellátások lakossági igényekhez való igazítására. Idén az EVP továbbfejlesztésére is sor kerül; az önkormányzat program iránti elkötelezettségét jelzi, hogy az EVP számára a gazdasági nehézségek ellenére is mintegy 100 millió forintos támogatást ítéltek meg, emellett pedig pályázati- és szponzortámogatásokkal további források bevonására nyílhat lehetőség.

A rendezvényeken az EVP vezető képviselői arra kérték a hallgatóságot, hogy segítsék a program megvalósítását azzal, hogy tájékoztatják családtagjaikat, szomszédságukat az EVP-ről, és kérik aktív bekapcsolódásukat, illetve megosztják javaslataikat az EVP munkatársaival. A lakosság érdeklődését jelzi, hogy Szikáncsról is érkezett kérés a fórum megtartására, ami sikeresen meg is valósult.

Bízunk benne, hogy a 11 egészségügyi lakossági fórum segített abban, hogy a vásárhelyiek jobban megismerjék az EVP-t, az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet munkáját és vezető szakemberektől naprakészen tájékozódhassanak saját egészségükkel illetve egyes betegségekkel és azok ellátásával kapcsolatos kérdésekről.

Az alábbi helyen és időben került sor egészségügyi lakossági fórumra:

  • Március 17. (kedd), 17.00 óra: Belváros, Belvárosi Olvasókör
  • Március 18. (szerda), 17.00 óra: Tarján, Tarjáni Olvasókör
  • Március 25. (szerda), 17.00 óra: Kertváros, Kertvárosi Olvasókör
  • Március 26. (csütörtök), 17.00 óra: Tabán, Kossuth Olvasókör
  • Április 1. (szerda), 17.00 óra: Csúcs, Csúcsi Olvasókör
  • Április 8. (szerda), 17.00 óra: Susán, Szabadság Olvasókör
  • Április 9. (csütörtök), 17.00 óra: Újváros, Visszhang utcai Olvasókör
  • Április 16. (csütörtök), 17.00 óra: Szabadság tér, Szent István Ált. Isk.
  • Április 22. (szerda), 17.00 óra: Hódtó, Hódtói Sport-és Szabadidőcentrum
  • Április 23. (csütörtök), 17.00 óra: Mátyás utcai Olvasókör
  • Április 29. (szerda), 17.00 óra: Szikáncsi Olvasókör

Az érdeklődők az alábbi kiemelt témákban hallgathattak meg előadásokat:

  • Március 17, Belváros: A dohányzásról való leszokás elősegítése.
    Dr. Marosi Erzsébet belgyógyász adjunktus.
  • Március 18, Tarján: A nőgyógyászati rákszűrés hatékonyságának fokozása.
    Dr. Mészáros Sándor szülész-nőgyógyász főorvos.
  • Március 25, Kertváros: Gyomor-bélrendszeri daganatok.
    Dr. Pepó Judit onkológus osztályvezető főorvos.
  • Március 26, Tabán: A leggyakrabban előforduló pszichiátriai kórképek – depresszió, szorongás.
    Dr. Soós Nóra pszichiáter főorvos.
  • Április 1, Csúcs: Az agyi érbetegségek elsődleges és másodlagos megelőzése.
    Dr. Mayer Péter neurológus osztályvezető főorvos.
  • Április 8, Susán: Az Erzsébet Kórház Intenzív Osztályának bemutatása.
    Dr. Gál Edit intenzív terápiás osztályvezető főorvos.
  • Április 9, Újváros: Érbetegségek sebészi kezelésének lehetőségei az Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben.
    Dr. Veszprémi László érsebész főorvos
  • Április 16, Szabadság tér: A diabetes szemészeti szövődményei.
    Dr. Horóczi Zoltán szemész vezető főorvos
  • Április 22, Hódtó: Vesebetegségek. A vesebetegek gondozása.
    Dr. Szabó Júlia nephrológus főorvos.
  • Április 23, Mátyás utcai olvasókör: Osteoporosis – csontritkulás.
    Dr. Sonkodi Gábor reumatológus osztályvezető főorvos.
  • Április 29, Szikáncs: Geriátria általános vonatkozásai. Rehabilitáció szükségessége.
    Dr. Móza Edit adjunktus