Tíz új önkéntes segítheti a vásárhelyi kórház munkáját

Kedden volt a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó által meghirdetett önkéntes betegsegítő kurzus utolsó elméleti képzési napja – ezt követően a résztvevők immár a terepgyakorlaton, valamint szükség esetén konzultációs tanácsadáson vesznek részt. Az EVP-Egészségfejlesztési Iroda által szervezett képzésre összesen 11 fő jelentkezett, s közülük 10-en be is fejezik a kurzust. A képzést a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 „Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon” projektje keretében valósult meg („HURO/1101/189/2.4.1).

Összesen 11 fő jelentkezett a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó által meghirdetett, az EVP-Egészségfejlesztési Iroda által szervezett önkéntes betegsegítő képzésre, és közülük 10-en kedden be is fejezték az elméleti képzést – ezt követően a képzésen résztvevőknek már csak négyórás terepgyakorlaton kell részt venniük a kórházban, és igény esetén konzultációs tanácsadásra is módjuk van. A képzés célja az volt, hogy bárki, aki önkéntes munkát végezne a kórházban, annak legyen módja megtanulni a szakszerű és elkötelezett munkavégzést, a betegek lelki és fizikai jólétének támogatását.

Az önkéntes képzés négy fő részből áll:

  1. Menedzsment képzés
  2. Vezető ápolók képzése
  3. Önkéntesek elméleti képzése
  4. Önkéntesek gyakorlata

A most befejeződő elméleti képzéssel az első három modul ért véget.

A mintegy 50 órát felölelő kurzuson mind az önkéntes munkát vállalni kívánó civilek, mind pedig az önkénteseket fogadó kórházi dolgozók képzést kaptak.

A civilek esetében alapvető cél volt az önkéntességre való motiválás, a döntésképesség, a kommunikációs készség, a szociális érzékenység, a tolerancia és közösségi gondolkodásmód, valamint az önkéntes munka alapjainak elsajátítása. Emellett a jelentkezők átfogó ismereteket szerezhettek az egészségügyi intézmények működési struktúrájáról, a betegjogi alapokról, a beteg ember pszichológiájáról, valamint a segítő beszélgetés technikáiról és az önreflexiós képességekről.

A kórházi dolgozók pedig megismerhették az önkéntesek foglalkoztatásának jogi és stratégiai alapjait, valamint hogy tudatosan, hatékonyan és hosszú távon is fenntarthatóan képesek legyenek önkénteseket fogadni. Így megismerhették az önkéntesség lehetséges motivációit, valamint motiválásának lehetőségeit, az önkéntesek megtartásának lehetőségeit, valamint az önkéntesek toborzásának módjait.

A képzés a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 „Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon” projektje keretében valósult meg („HURO/1101/189/2.4.1) – a projektnek köszönhetően közel 1,8 millió eurót fordíthat a három város emlőrák-ellenes programra, így például Hódmezővásárhelyen decemberben adták át a több mint 660 ezer euró értékben megújult Emlődiagnosztikai Központot, s ezzel együtt az ország első háromdimenziós mammográfiás készülékét; de a közelmúltban ugyancsak a projekt keretében indult útjára a mammográfiás és háziorvosi asszisztensek kommunikációs képzése.

Osztályvezető ápolók képzése:

 

Menedzsment képzése:

 

Önkéntesek képzése:

 

Önkéntesek gyakorlati képzése: