A Makói Kalandparkban folytatódik a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó kórházi dolgozóinak egészségfejlesztése mindkét tagintézményben: a decemberi egészségmegőrzéssel kapcsolatos vetélkedő, valamint a februári bowling-verseny után ezúttal egy szűrőhét keretében tizenöt, egyenként háromfős csapat teheti próbára ügyességét, valamint fittségét. Az esemény a TÁMOP által támogatott Egészséges Gyógyítók program keretén belül (TÁMOP-6.1.2/11/1 „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek”) valósul meg; a program célja, hogy a páciensekkel legközvetlenebb kapcsolatba kerülő kórházi dolgozók játékos, szórakoztató formában sajátíthassák el az egészséges életmóddal kapcsolatos alapvető tudnivalókat, valamint megtapasztalják az egészséges testmozgás örömét.
A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó két tagintézményéből közel százan jelentkeztek arra a vetélkedőre, melyet a Makói Kalandparkban rendeznek meg: összesen 15 háromfős csapat fog vetélkedni –a csapatokhoz tartozó szurkolók is részesei a programnak.
A csapatoknak először a felnőtt kötélpályát kell teljesíteniük – míg a csapatok versengenek, addig a szurkolóknak lehetőségük nyílik a tengó pálya, a röplabda pálya, valamint a trambulin használatára. A legbátrabbak plusz pontokért kipróbálhatják a canopyt (drótkötélpálya a Maros felett), valamint az ingát. A program zárásaként pedig egészségesen elkészített ebéd várja a résztvevőket.
A Marosi Kalandparkban szervezett vetélkedőt egy szűrőhét keretében rendezik meg: a kórházi dolgozók már a hét elejétől szűrővizsgálatokon, előadásokon és bemutatókon vehetnek részt, így például megismerhetik a meseterápia alapjait, a pilates tornát, a jógát, a Kriston intim tornát, emellett pedig előadást hallhatnak a transzzsírok szerepéről is.
Az esemény folytatása az Egészséges Gyógyítók programsorozatnak, melynek célja a kórházi dolgozók mentális egészségfejlesztése, a mozgás és az egészséges táplálkozás népszerűsítése, valamint a közös kikapcsolódás. A program során elsajátított ismereteket a kórházi dolgozók magánéletükben is követhetik, valamint munkájuk során átadhatnak a kórházba érkező páciensek számára.