Amatőr teremfoci bajnokság és csapatvetélkedő

2010. február 20-án és 21-én rendezték meg a vásárhelyi terem labdarúgó bajnokság döntőit a Hódtói Sportcsarnokban. Az utolsó napokon a foci mellett színes programokkal kedveztek a szervezők, hiszen sportvetélkedőt, íjász és makett bemutatót láthattak a kilátogatók, de a fő programok a döntő mérkőzések voltak. Kiszely Róbert a kispályás liga elnöke, elmondta, hogy első alkalommal rendezték meg ilyen formában a végjátékot, ami nagy sikert aratott.

Szombaton döntő meccsek között sportvetélkedőn indult az Önkormányzat (Tóthné Kecskeméti Katalin, Fekete Ferenc, Gyömrő – Molnár Imre, Hegedűs Zoltán, Rárósi Imre), az Egészséges Vásárhely Program (Marton Andrea, dr. Tímár László, dr. Borbáth Csaba, dr. Szalai László, Fejes Ferenc) és a Szenior sportolók csapata, akik közül a szeniorok diadalmaskodtak.

A programok mellett természetesen zajlottak a foci liga döntői, ahol nagyon izgalmas végjátékra lehetett számítani, hiszen két fordulót követően mind a négy csapat egy győzelemmel és egy vereséggel állt csoportjában, így az utolsó mérkőzések sorsdöntőnek bizonyultak, ahol elsőként a Keramitalia – T&M találkozó 3-3-as döntetlennel végződött, majd a Pince Klub Székkutas kemény csata után 2-1 arányban diadalmaskodott a Piros Presszó ellen. Ezzel a téli bajnokság befejeződött – számolt be az elnök, aki hozzátette, hogy a napokban tartanak elnökségi ülést, ahol megtárgyalják majd a tavaszi liga kezdetének időpontját.