Egészségesebb karácsonyi menüvel az ünnepi elhízás ellen

Kis odafigyeléssel és apró változtatásokkal egészségesebbé varázsolható a karácsonyi menü –Azok, akik hajlamosak rá, akár négy-öt napig tartó túlzott evéssel felszedhetnek 2-3 kilót. Mindez sokakat érint, a magyar lakosság mintegy fele túlsúlyos vagy elhízott.

A hagyományos karácsonyi menü része a halászlé, ebből nyugodtan fogyaszthatunk, érdemes azonban arra figyelni, hogy halhús bőségesen legyen benne, viszont zsiradék a szokásosnál kevesebb. A szakember szerint adagonként egy teáskanál olaj bőven elegendő. A szintén elterjedt borlevest évente egyszer bárki megengedheti magának, az alkoholtartalma miatt viszont ilyenkor a gyermekekre érdemes külön gondolni. Narancsléből, szegfűszeg, fahéj és más fűszerek hozzáadásával hasonló színű és hangulatú leves készíthető. A második fogás általában pulyka vagy rántott hal. Ezeket érdemes kíméletesebben, vagyis grillezve, roston sülve elkészíteni. Készíthetünk sonkával és színes zöldséggel feltekert pulykaszeletet, amely szeletekre vágva nemcsak ízében, de látványra is különleges.

Christmas_Decoration-300x225

Jó megoldás lehet, ha köretként gyümölcsöt (sült almát, aszalt szilvát) tálalunk vagy színes párolt zöldségeket. Ezek is nagyon mutatósak, ugyanakkor nem tudjuk magunkat a rosszullétig túlenni ezekből. A hagyományos desszertről, vagyis a beigliről nem kell lemondani, sokat tehetünk azonban az egészségünkért, ha a receptben megadott cukormennyiség felét használjuk csak. A tölteléket pedig lehet reszelt almával vagy reszelt sütőtökkel lazítani. Édességként kiváló lehet a gyümölcssaláta is amelyet ünnepibbé lehet tenni egy-egy egzotikusabb gyümölccsel, például mangóval. A vendégeket pedig az étkezések közötti nassolás során lehet szárított almaszirommal vagy fűszeres joghurtba mártogatható nyers zöldségekkel kínálni.

kaja-kép-600x400

Ha nem sikerül betartani az egészségesebb menüre vonatkozó tanácsokat, akkor sincs minden veszve. A túlzott evés ellensúlyozható mozgással: sétáljunk és kiránduljunk is ünnepek alatt két rokonlátogatás között.

Forrás: http://semmelweis.hu/hirek/2011/12/20/egeszsegesebb-karacsonyi-menuvel-az-unnepi-elhizas-ellen/