Harmincketten vettek részt a kiszombori óvodai szűrésen

Harmincketten vettek részt a kiszombori óvodai szűrésen

A makói és a hódmezővásárhelyi egészségfejlesztési iroda munkatársai január 26-án szűrőnapot szerveztek a kiszombori óvodában az „Egészségfejlesztés és prevenció Makón és kistérségében” (TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0036) projekt keretében. Reggel 7.00 és 16.00 óra között összesen 32 fő jelent meg a vizsgálatokon; valamennyien nők, az intézménybe járó gyerekek szülei, nagyszülei, az óvoda munkatársai.

Az egészségfejlesztési irodák munkatársai vércukorszint-, koleszterinszint-, testsúly-, testmagasság- és testtömeg index-mérést végeztek, emellett az érdeklődők érszűkület vizsgálaton, életmód tanácsadáson, a 45 év fölötti nők pedig csontsűrűség mérésen vehettek részt. A normálistól eltérő eredményeket mutató érintetteket a szakemberek a háziorvoshoz irányították.

A program keretében immár második alkalommal végeztek óvodai szűréseket: 2014 novemberében Makón az Erdélyi püspök utcai, a Kálvin téri, a Hold utcai, valamint a Kassai utcai óvodaházakban vehettek részt az érdeklődők az egészségmegőrzést, valamint a betegségek korai felfedezését lehetővé tevő vizsgálatokon, illetve tanácsadáson.

Mindemellett a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Irodában és prevenciós rendelőben 2014 októbere óta folyamatosak a szűrések, és hamarosan útjára indulnak a kistérség – Makón kívül – 16 települését felölelő települési szűrések; a program keretében minden településre kétszer jutnak el 2015. október 31-ig.

Az Európai Unió által támogatott projekt célja, hogy különböző szűrő-, egészségmegőrző és egészségtudatosságot formáló programokon keresztül érdemben befolyásolják a lakosság egészséges életmódhoz való viszonyát, az azzal kapcsolatos gondolkodásmódját, és a betegségek megelőzésével, a betegségek kiszűrésével, valamint a magas kockázatú csoportoknak nyújtott célzott támogatással érdemben csökkenjen a korai halálozások aránya, javuljon az itt élők egészségi állapota és életminősége.