Képzés határon innen és túl

Egy átfogó programnak a része az a két napos képzés, amelyet a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban tartanak csütörtökön és pénteken azoknak az asszisztenseknek, akik a Mammográfiás Központban dolgoznak – tájékoztatott Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.

(promenad.hu)

Mint ahogy arról korábban is írtunk az Egészséges Vásárhely Program a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül nyert pályázati forrást a HURO/1101/189/2.4.1 Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése a Hódmezővásárhelyi és a Szentesi Kistérségben és Aradon címmel, melyben vezető partner a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézet illetve projekt partner a szentesi székhelyű Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház- Rendelőintézet valamint az aradi Vasile Goldis Egyetem.

A program legfontosabb elemei a beruházások, amelynek keretében a mammográfiás szűrőállomás megújult. Itt új digitális mammográf- és ultrahang-készülékeket szereztek be, valamint fejlesztik a leletező és archiválási rendszert, illetve a vizsgálatok pontosságát segítő szoftvereket is. A teljes költség 1,8 millió euró – tette hozzá dr. Kallai Árpád.

A beruházások mellett ugyanolyan fontos a képzés, amelyen az orvosok már részt vettek. Csütörtökön illetve pénteken az asszisztensek hallgathattak meg előadásokat, illetve a gyakorlatban is megtapasztalhatták az újdonságokat. A résztvevők között nem csak a konzorciumi partnerek vesznek részt, hanem Zentáról is érkeztek szakemberek.

Dr. Kallai Árpád elmondta, már a vége felé járnak annak a beszerzésnek, ami a Mammográfiás Központ ünnepélyes átadását lehetővé teszi, így heteken belül erre is sort tudnak keríteni. Közben a munka már folyik, úgy ahogy a képzések is.

Nagy Ágnes