Egészség-fejlesztés és prevenció Makón és kistérségében

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0036

 

A 2015 októberéig tartó, Európai Unió által támogatott projekt (TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0036) keretében összesen 125 millió forintot fordíthatnak egészségmegőrző, megelőző és az egészséges életmód kialakítását támogató programokra azzal a céllal, hogy érdemben befolyásolják a lakosság egészséges életmódhoz való viszonyát, illetve az azzal kapcsolatos gondolkodásmódját. Cél továbbá az is, hogy a betegségek kiszűrésével, valamint a magas kockázatú csoportoknak nyújtott célzott támogatással érdemben csökkenjen a korai halálozások aránya, és érdemben javuljon az itt élők egészségi állapota.

A projekt kiemelt figyelmet fordít a fizikai aktivitásra, a mozgásban gazdag életmódra, az egészséges táplálkozásra, valamint a betegségek megelőzésére. A daganatos megbetegedések megelőzésén, illetve korai felismerésén túl a programok érintik a keringési betegségek kockázatának csökkentését – ideértve a szénhidrát- és anyagcsere megbetegedéseket is; az érzékszervi és szájüregi rákkal kapcsolatos szűréseket; valamint a krízishelyzetbe került emberek támogatását és az öngyilkosságok megelőzését. Mindezeken túl a projekt célja az is, hogy felkészítse az alapellátást az egészségfejlesztéssel kapcsolatos többletfeladatok ellátásra; javuljon a terápiás beteg-együttműködés; valamint az érintettek és érdeklődők betegklubokon keresztül kapjanak tanácsokat és segítséget.

Egészségfejlesztési Iroda és prevenciós rendelő

A projekt keretében létrehozott Egészségfejlesztési Irodában zajlik a programok szervezése és a háttérmunka, a prevenciós rendelőben pedig ügyfélfogadással várják az érdeklődőket.

A prevenciós rendelőben életmód tanácsadó segít a lakosokat az egészséges életmód kialakításában, szükség esetén életmódváltó programokba irányítja az érdeklődőket. A munkáját dietetikus és pszichológus, szenvedélybetegség tanácsadó, testsúlykontroll program és mozgásprogramok segítik, melyeket felajánlhat az érdeklődőknek.

Szűrések

Nagy hangsúlyt helyeznek a lakosság rizikó szűrésére, kiemelten a szívérrendszeri szűrésre és megelőzésére. A programban egy szűrési munkacsoport összesen 30 alkalommal látogat el a kistérség településeire, minden településen minimum két alkalommal nagyszabású szűrési programot szervezünk. Makó városában lesz a nyitó és záró program mely során szűrések és sport programok lesznek. A makói nyitórendezvényre 2014. szeptember 27.-én kerül sor.

A projekt lehetővé teszi, hogy a Makó Egészségfejlesztési Iroda csatlakozzon az Országos Tisztiorvosi Hivatal népegészségügyi programjaihoz, mely során emlő, vastagbél és méhnyak megbetegedéseinek szűrési aktivitás fokozó kommunikációját indítja el, emellett a háziorvosi praxisokban és egy mozgó szűrési munkacsoport segítségével szív- érrendszeri rizikószűrések történnek a településeken.

Életmódváltás

A program keretében segítséget kaphatnak mindazok, akik életmódot kívánnak váltani. A prevenciós rendelőben tanácsadással várják a lakosokat, kiemelt figyelmet fordítanak a dohányzás és alkoholfogyasztás elleni küzdelemre, valamint az egészséges táplálkozásra, emellett helyi és városi programok keretében ösztönzik egészséges testmozgásra a helyi lakosokat. Kiemelt figyelmet fordítanak a lelki egészség kérdésére, önsegítő csoportokat és életmód-tanácsadó hálózatot indítanak.

Mozgásban az egészség!

A kistérség lakosai számos módon találkozhatnak az egészséges testmozgást ösztönző programokkal. Különböző helyszíneken, díjmentesen ismerkedhetnek meg és gyakorolhatják a különböző mozgás formákat, kondicionáló torna, jóga, gerinctorna, lovaglás, aerobik, gyaloglás, kerékpározás, futás, kajakozás, lovaglás, fürdőfesztivál és különböző városi versenyek keretében. Meghirdetésre kerül a legfittebb közösség verseny.

Rendezvények

Az egészségfejlesztés közös ügy – mindezt közösségi programokon, közös rendezvényeken élhetjük meg, fejezhetjük ki. A program keretében rendezvényeket szerveznek a világnapokon, csatlakoznak mások által szervezett rendezvényekhez és a kistelepülések egészségnapjain is megjelennek.

Kommunikáció

Az egészségmagatartás, egészségfejlesztés formálásának alapja a kommunikáció. A program keretében különböző plakátokkal, ismeretfejlesztő kiadványokkal, szórólapokkal, TV- és rádióműsorokkal hívják fel az egészséges életmódra a figyelmet.

A kommunikáció kiterjed az egészségnevelésre és fejlesztésre, a kiadványok minden településre eljutnak.

Összefogással az egészségért!

A program az itt élők aktív szerepvállalásával, valamint a helyi szervezetek, intézmények összefogásával valósítható meg. Fontos, hogy a kistérség összes települése magáénak érezze az egészségfejlesztés ügyét – ezért minden településen szerveznek programot.

A pályázat megírásakor összefogáshoz csatlakozott a kistérség minden önkormányzata, partnereket keresünk továbbá az oktatási és szociális intézmények, a civil szervezetek, a média, a cégek és a lakosság körében is. A tevékenység fő bázisa a háziorvosi praxisok melyek partnerségét is kérjük.

#security check Website Security Test