Nagy sportágválasztó rendezvény

Idén második alkalommal csatlakozott Hódmezővásárhely a Nagy Sportágválasztó Rendezvénysorozathoz. A rendezvény elsődleges célja idén is az volt, hogy a színes palettát látván minél többen kezdjenek el a városban rendszeresen mozogni és egészségesebben élni.

Az Egsészséges Vásárhely Program dohányzás megelőzési programjával volt jelen az eseményen. Két nap alatt több száz érdeklődő fordult meg az EVP sátrában, ahol a gyerekek dohányzással kapcsolatos kérdéssorok megválaszolásával ismerkedhettek meg a cigarettázás káros hatásaival.

Emellett az EVP szervezésében a gyermekek ingyenes fogászati szűrésen is részt vehettek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett és az OTP Bank által finanszírozott fogászati szűrőbuszon. A szakemberek a rendezvény alatt 554 gyermek fogát vizsgálták meg.