Tavaszköszöntő gyalogtúra

Tavaszköszöntő gyalogtúra

Tavaszköszöntő gyalogtúra a Maros ártérben

2018. március 25.

Akár téli teljesítménytúra nevet is lehetett volna adni a gyalogtúrának. Havas környezet, borult idő, 3 fokos hőmérséklet várta azokat a bátor jelentkezőket, akik az óraátállítás nehézségeit is figyelmen kívül hagyva regisztráltak reggel 8:45 órától. Végül 23 lelkes jelentkező vágott neki a 13 kilométeresre tervezett útvonalnak. A résztvevők között voltak családok, gyerekek, idősek egyaránt. Voltak, akik nordic walkingoztak és voltak akik a család házi kedvencét, a kutyájukat is magukkal hozták.   Szerencsére a Maros folyó vízállása vízállás nem befolyásolta a túra kimenetelét,  a folyó nem lépett ki a medréből így neki lehetett vágni  az ártérben található erdei útnak.
A havas táj végig kísérte a résztvevőket az erdei útvonalon.
Az erdőből kiérve, a táv felénél (a „csordajárástól”) az árvízvédelmi töltésen haladt vissza a csapat Apátfalváig és Makóig.
A túra alatt jó hangulatú beszélgetések alakultak ki a kisebb-nagyobb csoportok között.

A Tavasz köszöntő túrához hasonló, következő túra, a Bartók Béla Emléktúra lesz, melyre szintén minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Bővebb információ a túráról hamarosan az Iroda facebook oldalán,  https://www.facebook.com/makoefi illetve a honlapon megtalálható.

Tavasz köszöntő túra

IMG_20180325_095244 IMG_20180325_104530