Egészséges Vásárhely Program - kerékpározás az emlőrák ellen

Több ezren a szűrésekért, az emlőrák ellen

Mintegy ezren vettek részt az idei, immár negyedik alkalommal megrendezett hódmezővásárhelyi Egészségkerékpározáson az emlőrák-ellenes küzdelem jegyében.

A résztvevők a Kossuth térről indultak, és rendőri felvezetéssel tették meg a város új sétálóutcáján keresztül a több mint 5 kilométeres távot. Az emlőszűrő vizsgálatra jogosult nők mellet számos fiatal, iskolás és férfi is részt vett az eseményen, akik mindannyian az emlőrák-ellenes küzdelem nemzetközi szimbólumát, egy-egy rózsaszínű szalagot tűztek magukra, melyeket az EVP-klub tagjai készítettek el. Rajtuk kívül több mint 30 önkéntes – fiatalok és iskoláskorú lányok – segítették a szervezést, valamint a regisztrációt.

Az indulás előtt Dr. Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója hangsúlyozta: a résztvevők nagy száma is igazolja, hogy milyen fontosak is ezek az események egy közösség életében, hiszen azokat is az emlőszűréseken való részvételre ösztönzi, akik évről évre távol maradnak a szűrővizsgálatoktól.

A résztvevők a Kossuth térre tértek vissza, ahol megkezdődött a nyereménysorsolás: azok között a nők között, akik tavaly október elseje után vettek részt emlőszűrésen, és a helyszínen regisztráltak, két darab kerékpárt, valamint 8 adag mosóport sorsoltak ki. A több mint kétezer, szűrésen részt vett nő, személyes meghívólevelet kapott az eseményre, és közülük 208 fő regisztrált – közülük sorsolták ki a nyerteseket a kórház mammográfiás részlegének munkatársai.

A nyeremények kisorsolása, illetve átvétele után Dr. Kallai Árpád elmondta: azok, akik mos nem nyertek, ne szomorkodjanak, jövőre is lehet majd kerékpározni és nyerni, ám a legfontosabb nyeremény az, ha elmegyünk a szűrésekre, hiszen ezzel rengeteget teszünk az egészségünkért.