A Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda márciusi programajánlója

A Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda márciusban is változatos szűrő, illetve egészségmegőrző programokkal várja a helyi és kistérségi lakosokat.

Ebben a hónapban kettő testmozgással összefüggő programot is szerveznek:

  • Március 21-én, 9.00 órakor Rügyfakadás elnevezéssel szerveznek gyalogtúrát a Maros-partra. A közel 6 kilométeres, a Hagymaház előtti térről induló túrán bárki részt vehet, mindössze egy kényelmes cipő és esőkabát szükséges.
  • A második sportprogram egy kerékpártúra, amellyel várják a város, illetve a térség lakosait március 28-án. A Bartók emléktúra 60 kilométeres távján a résztvevők Bartók Béla szülőhelyére tekernek el a romániai Nagyszentmiklósra és megemlékeznek a híres zeneszerzőnkről. Ezen a túrán is bárki részt vehet kortól függetlenül. Indulás a Hagymaház előtti térről indul, délelőtt 9.00 órakor. Akik csatlakozni kívánnak, feltétlenül hozzanak magukkal személyi igazolványt vagy útlevelet a határátlépés miatt, valamint láthatósági mellényt.

És még egy makói sportprogram, igaz, ez már áprilisra esik: a Marosmenti Mocorgók az egészségfejlesztési iroda támogatásával 2015. április 4-én idén is megrendezik 12 órás ultra futóversenyüket a Petőfi parkban. A versenyre ötfős csapatok jelentkezhetnek, akik a délután folyamán gulyáslevessel és zsíros kenyérrel pótolhatják az elhasznált energiát. Előregisztrálni Szilágyi Lajosnál a 06/30/405-1848-as telefonszámon lehet, de reggel 8.00 és 9.30 óra között a helyszínen is fogadják a jelentkezéseket. Indulás április 4-én 10 órakor. A részvétel ingyenes.

A sportprogramok mellett márciusban is folytatódnak a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda települési szűrőprogramjai: március 14-én Nagylakon, 21-én Kiszomboron, 23-án pedig Makó Rákoson szerveznek egészségszűréseket.

A résztvevők vércukorszint-, koleszterinszint-, testsúly-, testmagasság- és testtömeg index-mérésen, érszűkület- és anyajegy vizsgálaton, életmód tanácsadáson, a 45 év fölötti nők csontsűrűség mérésen, a 45 év feletti férfiak pedig a prosztata megbetegedések rizikószűrésén vehetnek részt.  A részvétel ingyenes, mindössze regisztrálni kell a 06/62/260-051-es telefonszámon.