Dohányzásmentes világnap Hódmezővásárhelyen

Hetente három utasszállító repülőgépnyi ember hal meg a cigaretta miatt Magyarországon

A Dohányzásmentes Világnap alkalmából nagyszabású lakossági tájékoztatót szerveztek a Városháza Dísztermében. A rendezvény keretében orvosok és népegészségügyi szakemberek részvételével hívták fel a figyelmet a dohányzás káros hatásaira, emellett ismertették a hódmezővásárhelyi dohányzásleszoktató program részleteit és eddigi eredményeit. A dohányzás korunk egyik legveszélyesebb és legtöbb áldozatot szedő népbetegsége: Magyarországon az 1970 és 1999 közötti időszakban mintegy 800 ezer halálozás a dohányzás miatt következett be. Ez azt jelenti, hogy hetente annyi ember hal meg a dohányzás következtében, mintha három utasszállító repülőgép zuhanna le szerte az országban.

Hódmezővásárhely elkötelezett a dohányzás visszaszorításában, így az önkormányzat az Egészséges Vásárhely Programmal együttműködve évek óta igyekszik hathatós lépésekkel elősegíteni, hogy a város füstmentes, egészséges otthona lehessen mindannyiunknak.

Ezért dolgozták ki a város országban egyedülálló dohányzásleszoktató programját, melynek keretében 200 vásárhelyi lakos dohányzás-leszoktatásához nyújtanak segítséget: fejenként több mint 60 ezer forintos gyógyszeres kezelését fedezik kétharmad részben, így a programban részt vevőknek mindössze a kezelés költségének egyharmadát kell saját forrásból állniuk, ami nem több mint amennyit egy erős dohányos egy hónap alatt elkölthet cigarettára. A programra jelenleg is várják a leszokni vágyók jelentkezését.

A hódmezővásárhelyi dohányzásellenes küzdelem idei mottója: a megelőzés. Az idei évtől kezdve ugyanis a dohányzásról való leszokás támogatása mellett kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek és fiatalok dohányzástól való visszatartására, vagyis a prevencióra. Az Egészséges Vásárhely Program az Országos Egészségfejlesztési Intézettel együttműködve egy új Dohányzásmegelőző Programot vezet be a városban, melynek lényege, hogy az összes önkormányzati fenntartású iskolában ugyanazon tanterv alapján helyezik fókuszba a dohányzást a diákok körében. A program segítséget és tematikai ismereteket ad a pedagógusoknak arra vonatkozóan, hogy a nagycsoportos óvodás kortól egészen a fiatal felnőtt korig miként előzhető meg a gyermekek és fiatalok dohányzásra való rászokása.