Ismét nagy siker volt a Hagymatikumban megrendezett Sportnap

Ismét nagy siker volt a Hagymatikumban megrendezett Sportnap

A júliusi Hagymatikumban megrendezett Sportnap után augusztus 9-ére is több mint kétszázan jelezték részvételüket a különböző nyári, főként vízi- és strandsportágakban megrendezett mozgásprogramra, melyet a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda rendezett.

Ez alkalommal is négy sportágban nevezhettek a résztvevők: standfoci, streetball, lábtenisz és strandröplabda. Emellett ismét volt kosárra dobó verseny is.

A Hagymatikum területén található sportpályák és medencék ideális helyszínt jelentenek arra, hogy az egészségfejlesztési iroda a nyári időszakban népszerűbb klasszikus strandsportágakban is lehetőséget teremtsen a helyieknek az egészséges testmozgásra.

Az előzetes sorsolást követően valamennyi sportpályán megkezdődtek a küzdelmek 10 órától. A csapatokban – éppúgy, mint egy hónappal ezelőtt – a rendkívüli meleggel is meg kellett küzdeniük, amiben sokat segítettek a fürdő medencéi és a Hagymatikum egyéb szolgáltatásai.

A rendkívül impozáns környezetben lezajlott sportnap 14 órakor az eredményhirdetéssel zárult, ahol a dobogós csapatok érem díjazásban részesültek, valamint fürdőbelépővel gazdagodtak.

Végeredmény:

Street-ball:

  1. Temesvári Skorpiók
  2. JAM
  3. JAM 2

3 pontos dobó verseny: 1. Sabina Balta; Büntető dobó verseny: 1. Sabina Balta

Lábteninsz:

  1. Murvai László – Nagy Róbert
  2. Rudisch Ferenc – Tamasi László
  3. Mány Bence – Sepsei Márk

Standröplabda:

  1. Galamb-Ászok (Kovács Gábor – Mazula Zoltán)
  2. Hagymafalók (Juhász Márton – Csiszér Előd)
  3. JAM (Ifj. Rudisch Ferenc – Szirbik Bence)

Strandfoci:

  1. Olympic (Ornyik Attila, Harcsás Ádám, Kovács László, Martonosi Ádám, Bencze János)
  2. MSE (Ohát Tamás, Gajda János István, Búza Viktor, Szabó Csaba, Szűcs Sándor)
  3. Aranycsapat (Varga Ákos, Almási Nándor, Fülöp Soma, Baranyi András, Nagy Imre)