Ismét telt házzal rendezték meg a vízitúrát a Maroson

Ismét telt házzal rendezték meg a vízitúrát a Maroson

Júliusban megrendezett vízitúra után – saját csónakokkal együtt – augusztusban is 40 fő vágott neki a Nagylak-Makó közti vízitúrának a Maroson, melyet a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda szervezésében rendeztek meg.

A szombat reggeli gyülekezőt követően a Maros-parti Strandfürdőnél megtörtént a résztvevők regisztrációja, majd a frissítők és a pólók átadását, valamint a technikai eligazítást  követően a csapat busszal indult át Nagylakra.

A több mint 20 kilométeres vízitúra Nagylakról 10 órakor indult el; a Maros rendkívül alacsony vízállása miatt a résztvevőknek többször ki kellett szállniuk a csónakokból, és gyalog kellett átjutniuk a homokdombokon.

Pihenni, felfrissülni, illetve fürdeni három homokszigetnél is lehetett, melyeknél kikötött a csapat; az utolsó pihenőt az apátfalvi Lúdvárnál tartották meg, ahonnan már csak egy órányira volt a délután négy órakor való hazaérkezés.

A nagy hőség ismét kedvezett a túrázóknak, ugyanakkor a leégés elleni védekezés naptejekkel, sapkákkal és pólókkal elengedhetetlenül szükséges volt.

Az egy hónapon belül megrendezésre kerülő két vízitúra tanulságait levonva megállapítható, hogy ezt a mozgásformát is a helyiek nagy érdeklődése övezte, és a sporteszközök korlátozott számát tekintve akár több túrát is fel lehetett volna tölteni résztvevőkkel. Így összességében ez az eseménysorozat is nagyban hozzájárult a vízi sportok megismertetéséhez és népszerűsítéséhez, és általában a helyiek egészséges testmozgásra való ösztönzéséhez.