Makón 125 millióból indul program a térségben élők egészségének megőrzésére

Makón 125 millióból indul program a térségben élők egészségének megőrzésére

Az egészség mindenkinek jár – fogalmazta meg ki dr. Kallai Árpád, a vásárhelyi és a makói kórházak főigazgatója a hagymaváros kórházában pénteken tartott sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette: 125 milliós, uniós támogatásból egészségfejlesztési programot indítanak a térségben, melynek célja a betegségek megelőzése, az egészség megőrzése. (promenad.hu)

A Vásárhelyen már 2008 óta működő Egészséges Vásárhelyért Program eredményeit felhasználva indulhat el Makón és térségében az az EU által 125 millió forinttal támogatott, másfél éves egészségfejlesztési program, amelynek megvalósításában a kórház számít a térség minden lakójára, az itt lévő települések vezetőire, valamint a civil szervezetek együttműködésére is – fogalmazta meg dr. Kallai Árpád.

A program keretében a kórház területén egészségfejlesztési irodát és rendelőt is kialakítanak, azonban a programot el fogják vinni a térség valamennyi településére, amelyek mindegyikén évente két alkalommal szűrőnapot fognak tartani.

A programhoz, amelynek célja, hogy valamennyi Makó térségében élő polgárhoz eljusson, már csatlakozási szándékát jelentette be az összes, a területen működő háziorvos. A főigazgató felhívta az itt élők figyelmét, hogy figyeljék a kórház híradásait, hogy élhessenek a program kínálta lehetőségekkel.

– Az egészség nem a betegség hiányát, hanem a testi és lelki jólétet jelenti, – idézte dr. Nagy Jenő, a makói kórház igazgatója a WHO, az Egészségügyi Világszervezet meghatározását, hozzátéve, hogy jelenleg az orvosok már csak akkor találkoznak az itt élőkkel, amikor a betegség már kialakult. Mint megfogalmazta, a most induló program keretében a kórház munkatársai a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, igyekeznek majd segíteni azoknak, akik túlsúly, egészségtelen táplálkozás, dohányzás, alkohol, vagy akár drog problémája miatt vannak veszélyeztetett helyzetben. Dr. Nagy Jenő, mint a program makói szakmai vezetője kifejtette: szűrővizsgálatokra, egészségmegőrző rendezvényekre várják majd a térség lakóit, hogy még időben megelőzhessék a betegségek kialakulását.

Az EVP program igazgatója, Gyurisné Pethő Zsuzsanna arról tájékoztatott, hogy a szeptemberben megvalósuló egészség fejlesztési irodában és a prevenciós rendelőben két új munkatársat fognak alkalmazni, akiknek feladata a tevékenység koordinálása lesz, és ők szervezik a térség 16 településének 32 szűrőnapját. Ezeket igyekeznek szombati napra szervezni, hogy azon minél többen vehessenek részt rajtuk, de a települések hagyományos egészségnapjaihoz is igazítják majd a szűréseket.

A program igazgatója hozzátette: várják az aktivisták, oktatási intézmények, civil szervezetek és egyházak csatlakozását is.

Dr. Kallai Árpád elmondta: a Vásárhelyen nyolc éve, az önkormányzat forrásából elindult program ma már önfenntartó, a Makón, igen jelentős uniós forrásból megkezdődő programmal szemben is ez az elvárásuk a későbbiekben. A főigazgató hangsúlyozta: az ilyen, népegészségügyi programok hatékonyságának alapvető feltétele, hogy azok hosszú távon működjenek, hiszen a prevenció eredménye csak tíz éves távlatban mutatható ki igazán.

A kérdésre, hogy mire is számítanak a program eredményeként, dr. Kallai Árpád kijelentette: a legfontosabb, hogy a térségben növekedjen az itt élők esetében az egészségesen eltöltött évek száma.

Arnay

A PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLÁSHIRDETÉSEK